"Örömmel értesítjük, hogy a 2009/2010-es tanévre felvételt nyert a Sorbonne egyetemre"
Olvastam a sorokat amik megdöbbentőek és egyben sorsfordítóak is voltak a számomra. Hiszen én, Kelsey Logan, az örökké csendes és stréber lány(ahogy egyesek beskatulyáztak), új utakra evezek és kiköltözök Párizsba. Mondhatni,hogy ez elég 360 fokos fordulat..
-Mindent pakolj be,kislányom. - lépett be anya és az utolsó fakk ruhát is a kezembe nyomta. Én engedelmesen benyömöszöltem ahova bírtam, s összecipzároztam a három táskát amit vittem magammal.
-Minden meg van? - kérdezte újra.
- Igen,anya meg van. - bólogattam.
-Fogkefe?Tusfürdő?Telefon?Laptop? - kérdezte a hasznos dolgokat amiért általában sikítok ha nincs nálam.
-Anya, Te a saját szemeddel láttad ahogy bepakolom! - nevettem, majd kimentem a konyhába.
Felültem az asztalra, elvettem egy almát onnan nagyot harapva belé. Anya is kijött a szobából,de nem volt oly vidám, nyugodt mint amilyen szokott. Sokáig mély depresszióba volt, Apám elvesztése miatt akit 2003-ban sajnos súlyos autóbaleset ért, s életét vesztette. Anya gyönyörű mosolyát, mosolygó szempárját egészen 3 évig senki sem látta. Még Én sem. Aztán jött Fred, a nevelőapám és minden megváltozott. Édesanyám újra mosolygós lett, nevetett, életteli volt. De akkor, mikor az egyetlen kislánya készül elhagyni a házat, újra felvette depressziós énjét.
-Nem akarom hogy elmenj. - dőlt neki a falnak.
-De Anya,ezt már százszor átbeszéltük. - fújtam ki a levegőt.
-Tudom, de mióta Edward nincs itthon,üres a lakás. S ha te elmész? Mégannyira üres lesz. - hajtotta le a fejét s kitört belőle a sírás. Edward a bátyám, aki 25 éves, Ő szintén a Sorbonne egyetemen tanul.Így Én nála szállásolom el magam, míg nem találok az egyetemi teendők mellett rendes állást.
-Mindig írok anya, hívni is foglak! Tudod már nem olyan mint 70-ben mikor Apa csak táviratot tudott neked küldeni.. - nevettem el magam majd megöleltem Anyát.
-Tudom Kicsim.. tudom.. - ölelt szorosan. - Menj fürdeni, s aludj. Holnap nehéz nap vár rád, s rám is.
-Rendben. - bólogattam majd elindultam fürdeni.
Fél 9 felé járhatott az idő mikor végre ágyba kerültem. Nagyon sokat forgolódtam,gondolkodtam. Féltem itthon hagyni Anyát. Mire az ajtóm nyikorgása törte meg a csendet.Anya lépett be az ajtón. Én úgy tettem,mintha éppen mélyálomban aludnék.
-Szeretlek Kicsim. - puszilt homlokon,majd betakart, lekapcsolta az éjjeli lámpámat, s kiment..
